A Huawei nehézségei során a Honor úgy próbálta meg túlélni a „válságot”, hogy különvált az anyacégtől, és komoly átszervezésekbe és újításokba kezdtek. Most bebizonyosodik, hogy a márkának ez volt a lehető legjobb döntés.
A Counterpoint Researchis beszámolója szerint a szétválás meghozta a várt sikert, hiszen a statisztikák azt mutatják véget ért az eladási számok csökkenése, és az 50-es termékcsalád megjelenése is az eladások növekedését eredményezte.
A Counterpoint szerint a márka a piacon már az elsőbbségi helyekért is harcba szállhat. A Honor 50 megjelenése után ugyanis mintegy két hét alatt az eladások 36%-al növekedtek. A gyártó ezután még további növekedésre számít, hiszen nemokára érkeznek a Honor Magis 3 modellek is.
A Honor sikerének egyik mozgatórugója a vásárlók márkahűsége, a másik pedig a cég fejlesztési és kutatási részlegének profizmusa, ahova a Huawei-től való szétválás után mintegy 4000 embert vettek fel. Ezeken kívül a cég szoros kapcsolatot ápol az egyik legnagyobb értékesítő hálózattal, a China Digital-lal, így képesek minél szélesebb körben értékesíteni eszközeiket.
Az e-book varázsa: az olvasás digitális forradalma
Az információtechnológia forradalma alapjaiban változtatta meg mindennapi életünket, és az írás és olvasás terén is megjelentek az innovációk. Az e-könyvek, vagyis az elektronikus könyvek, az olvasási élmény digitális átalakulását hozták magukkal. Ebben a cikkben körbejárjuk az e-könyvek világát, és megvizsgáljuk, miért válnak egyre népszerűbbé a hagyományos könyvekkel szemben.